Bemutatkozás

A Zuglói Polgárőrség 1989-ben jött létre, majd 1990 november 25-óta bejegyzett szervezetként működik. Ebben az időben a lakossági igény érezhetően nőtt a közbiztonság javítására, a szubjektív biztonságérzet növelésére. A kezdeti létszám 25 fő volt, ami mára folyamatosan nőtt, megsokszorozódott. Ez a kis csoport folyamatosan képezte magát, így rövid időn belül Budapesten az egyik leghatékonyabban működő polgárőrséggé nőtte ki magát.
Az Országos Polgárőr Szövetségnek, valamint a Budapesti Polgárőr Szövetségnek megalakulása óta tagja. A Budapesti Polgárőr Szövetség kiváló szervezete.
Munkánkat Budapest – Zugló közbiztonsága, közrendje érdekében végezzük, szorosan együttműködve a rendőrséggel, valamint az Önkormányzattal, mely célt minden Zuglói Polgárőr szívügyének érez. Tagjaink fáradságot nem kímélve, szabadidej ükből hajtják végre önként vállalt munkájukat.
Munkánk célja a BŰNMEGELŐZÉS, a prevenció, ezért hagyományos statisztikai módszerekkel eredményességünk nem mérhető, mivel a meg nem történt bűncselekményeket nem lehet számok formájában papírra vetni, bár hatékonyságunk megmutatkozik a bűnelkövetésen tetten ért, és a rendőrségnek átadott személyek számán.
A Zuglói Polgárőrség tevékenységének nagy részét a bűnmegelőzési járőrszolgálatok teszik ki. A járőrszolgálatok Zugló területén kerülnek teljesítésre, döntő többségében, éjszaka a rendőrségtől kapott információk alapján, de egyre több esetben hajtunk végre nappal is szolgálatokat.
Kiemelt figyelmet fordítunk az iskolák, bölcsődék, óvodák, játszóterek, egészségügyi intézmények közvetlen környezetének megfigyelésére. A kerületi rendezvényekre, idegenforgalmi csomópontokra fokozottan szervezünk szolgálatokat. Nagy figyelmet fordítunk a fiatalokra, megpróbáljuk munkánkba bevonni őket, ezzel is segítve beilleszkedésüket a társadalomba, megakadályozva ezzel a drogokkal való megismerkedésüket, és így helyes irányba terelve érdeklődésüket.
A Zuglói Polgárőrök évente átlagosan 450 alkalommal látnak el szolgálatot, ez időben mérve kb. 2200 az utcán eltöltött órát jelent.
Taglétszámunk jelenleg 60 fő, mely folyamatos növekedést mutat, de a jelentkezőket az eddiginél is jobban szűrjük. Nagy hangsúlyt fektetünk az állomány oktatására, amely gyakorlati és elméleti képzést foglal magába.
KÖZÖSEN AZ ÖNKORMÁNYZATTAL

Kerületünk biztonságáért a rendőrség mellett az Önkormányzat is felelős. Ennek egyik alappillére a Rendőrség, Önkormányzat, polgárőrség szervezett, összehangolt együttműködése.
Költségvetésünk legnagyobb részét a felhasznált üzemanyag teszi ki. Legfőbb támogatónk Budapest-Zugló Önkormányzata, mely nem csak anyagilag, de erkölcsileg is támogatja munkánkat, igényt tart rá, irodánkhoz helységet biztosít.
EGYÜTT A RENDŐRSÉGGEL
Munkánkat a kerületi rendőrkapitányság támogatja és szoros együttműködésünkre igényt tart. Napi munkánk során folyamatosan együtt dolgozunk a rendőrséggel. A szolgálatainkhoz szükséges információkat a rendőrség biztosítja, összpontosítunk az un, bűnügyi térkép által frekventált területekre. Mind a közrendvédelmi, mind pedig a bűnüldözési alosztály munkatársaival rendkívül jó a kapcsolat, folyamatosak a közös akciók.
2000. március óta a Polgárőr törvényes szolgálatának teljesítése közben közfeladatot ellátó személynek minősül, a polgárőrség társadalmi elismertsége ugrásszerűen megnőtt, anyagi és erkölcsi támogatottsága fokozottá vált. Minden fórumon, legyen az Rendőri, vagy Önkormányzati a Polgárőrség jelenlétét nélkülözhetetlennek ítélik. A Polgárőrök munkáját a javuló közbiztonság releváns összetevőjének határozzák meg.
A polgárőrök a részt vesznek a bűnmegelőzési felvilágosító munkában, a gyermek és ifjúságvédelemben, jelentős szerepük van a határvédelemben, katasztrófavédelemben, környezetvédelemben.
2002. évben a Zuglói Polgárőrség kiemelkedően közhasznú szervezetté vált.
Almenü |